Alapítványunk sikeres pályázatot nyújtott be az ÉTA Országos Szövetségéhez a lakóotthonban folyó munkatevékenységek bővítésére.
A projekt által megvalósított tevékenység
Barkácsműhely kialakítása a lakóotthonban
A program sikeresen lezárult. A fiatalok megismerték az egyszerű kézi eszközöket, a fa megmunkálásnak módjait. Együtt javították meg a háztartásban levő kisebb hibákat; ajtók illesztését, szekrények zárását, kerítés csiszolását, stb. Karácsonyra közösen készítettek dísztárgyakat.
Szakmai pályázatunkkal a bogádi lakóotthonban szervezünk szabadidős programokat.
Mentális tréninget tartottunk a lakóotthonban, ahol a játék eszközeivel dolgozták fel a megjelenő problémákat, egyéni igény esetén segítő beszélgetést folytattak a pszichológussal.
Számítógépet vásároltunk, melynek segítségével önkéntesek tanították a fiatalokat az internet biztonságos használatára.
Színházbérletet vásároltunk, melynek során 64 fő látogathatta a Nemzeti Színház előadásait.
A program sikeresen lezárult. A lakók számára szervezett programok maradandó élményt nyújtottak minden résztvevő számára.